Volt egyszer egy kislány, úgy hívták:
Zsanna. Nagyon szerette a tejfölt. Éjjel nappal tejfölt akart enni, ezért az
anyukája vásárolt egy tehenet, és elkezdett tejfölt készíteni. És olyan jó
tejfölt készített, annyira zamatosat és sűrűt, hogy híre ment az egész
országban, aztán az egész világon, és a kislány anyukáját azontúl mindenki
Tejfölkirálynőnek hívta.
Azt hiszitek, Zsanna örült ennek?
Dehogy. Az anyukájának most már alig jutott rá ideje: csak keverte-kavarta a
tejfölt, dobozokba öntötte, teherautókra pakolta, és egyre több tehenet
vásárolt. Zsanna már annak is örült volna, ha néha jól megszidja az anyukája,
ám ő rá se hederített a lányára. Zsanna bedobta kővel az ablakot, kitépte a
kert virágait, egész nap a körmét rágta meg az orrát piszkálta – de az anyja
észre sem vette. Akkor Zsanna egy éjjel az összes műanyag dobozt elhordta a
közeli erdőbe. Másnap az anyukája új dobozokat hozatott. A kislány azokat is
elhordta. Egy egész héten át hurcolta a dobozokat az erdőbe, már el se lehetett
férni a sok műanyagtól a fák között. De hiába tett meg Zsanna mindent: a
tejfölkészítés nem állt le egy pillanatra sem.
Akkor megragadott egy hatalmas
konyhakést.
– Nincs más megoldás! – kiáltotta. – Te
akartad, anya!
Kiment a késsel a tehenekhez, hogy
végezzen velük. De a jószágok olyan szelíden néztek rá, hogy Zsanna nem
bántotta őket, inkább belevágta a kést az istálló ajtajába. Aztán egy bödönből
addig falta a tejfölt, amíg el nem rontotta a hasát. Kitántorgott a kertbe,
lerogyott a fűre, és boldogtalanul bámult fel az égbe.
Így látta meg a sárkányt. Nagy volt és
fehér, és ahogy egyre lejjebb ereszkedett, Zsanna csodálkozva állapította meg,
hogy tejfölös dobozokból áll: sok ezer tejfölös dobozból. De nem ért rá
álmélkodni, mert a sárkány megragadta őt a műanyag karmával, és a magasba
emelte. Aztán vitte magával ezer mérföldön át. Zsanna először félt, hogy
leesik, de a sárkány erősen tartotta, és amikor megkérte rá, felmászhatott a
hátára.
Hét nap és hét éjjel repültek. Akkor
elérkeztek egy fortyogó tengerhez, melynek partján, égig érő szeméthegyek
között romos házikó állt. A sárkány leszállt a házikó mellé.
– Miért hoztál ide? – kérdezte Zsanna,
és befogta az orrát. – Ez a hely rettentő büdös, hiányzik az anyukám, és
tejfölelvonási tüneteim vannak. Ha egy hétig nem eszem tejfölt, borzasztó
ideges leszek, és olyankor kibírhatatlan vagyok!
A sárkány meghajolt a kislány előtt.
– Te keltettél életre, kis gazdám. Én a
szemétből születtem, a sok tejfölös dobozból, amit elhánytál az erdőben. Az
emberek nem kedvelnek engem, ezért itt húztam meg magam a barátaimmal.
– Miféle barátaiddal? – kérdezte a
kislány.
Alighogy ezt kimondta, elébük toppant
egy szutykos malac: csupa konzervdobozból állt, és vidáman röfögött a
kislányra.
– Üdvözöllek, kis gazdám! – kurjantotta
a malac. – Én vagyok a Kurta Farkú Metáldisznó, a sok eldobott konzervdobozból
születtem. Ha akarsz, lovagolhatsz a hátamon!
Megörült ennek a Zsanna, és már majdnem
fel is pattant a Metáldisznó hátára, amikor egy lovacska toppant elébe, amely
csupa elektromos alkatrészből állt: hangszórókból, vezetékekből, számítógép
darabokból.
– Üdvözöllek, kis gazdám! – nyerített a
lovacska. – Én vagyok az Elektromos Póni. De nem rázok, ne félj! Az emberek
elhajigálják a régi rádiójukat, a törött laptopjukat, hát én azokból születtem.
Gyere, inkább az én hátamon lovagolj! Ügyesebb vagyok ennél a szurtos malacnál!
Zsanna egyik új barátját sem akarta
megbántani, ezért előbb az Elektromos Póni hátán lovagolt, aztán a Kurta Farkú
Metáldisznó hátán. Remek mulatság volt: a tengerparton nyargalásztak,
kerülgették a sok szemet. Zsanna talált egy eldobott műanyag csipeszt, azt
tette az orrára, így elviselhető volt a szemétbűz.
Amikor lement a nap, végre megpihentek.
– Jó volna vacsorázni! – sóhajtott fel
Zsanna.
A többiek bólintottak, és rögvest nekiláttak
az evésnek: mindhárman jól befalatoztak az eldobált szemétből, aztán
elheveredtek a víz partján. Zsanna azonban nem akart szemetet enni.
– Tejfölt akarok! – kiáltotta. – Adj
gyorsan tejfölt, Műanyag Sárkány! Ha nem kapok tejfölt, meghalok!
Ez persze túlzás volt, de Zsanna abban a
pillanatban tényleg úgy érezte, hogy tejföl nélkül vége az életének.
Térült-fordult a Műanyag Sárkány, elrepült a közeli városba, és hozott egy
doboz tejfölt a kislánynak.
– Hiszen ezt az anyukám készítette, a
Tejfölkirálynő! – kiáltotta lelkesen Zsanna, és bekebelezte a tejfölt. Aztán
fejét a sárkány lábára hajtotta, és elaludt. Álmában az anyukájánál járt, és
elújságolta neki, hogy végre talált barátokat, akik játszanak vele. Ám az
anyukája oda se figyelt rá, csak keverte a tejfölt.
Másnap folytatták a játékot. Kiderült,
hogy az Elektromos Póni kiválóan sakkozik, és jól lehet vele kártyázni is, bár
néha csal. Délután a Metáldisznóval társasjátékokat kerestek a szemét között,
este pedig a sárkánnyal elrepült a városba egy újabb doboz tejfölért.
Így teltek a napok, nagy boldogságban.
Zsanna lassan megszokta a szemétszagot, és egyre jobban megszerette az új
barátait. Ám az egyik este hiába repültek el a városba.
– Nagy a baj, kis gazdám! – mondta búsan
a sárkány. – Elfogyott a tejföl, amit az anyukád készített. A Tejfölkirálynő
abbahagyta a munkát, talán mert búsul utánad.
Zsanna ezt nem nagyon hitte. Megkóstolt
egy másfajta tejfölt, ám képtelen volt megenni, nem ízlett neki. Sőt: bármi
mást is képtelen volt megenni, hiába hordta elé a finomságokat a Műanyag
Sárkány. Így hát Zsanna éhezni kezdett. Először nem törődött vele, elfoglalta
magát játékkal, este pedig korán lefeküdt. Ilyenkor a sárkány hatalmas
mancsaiba vette, énekelt neki, és álomba ringatta. Később Zsannának már nem
volt ereje napközben játszani. És eljött a reggel, amikor már nem tudott
felkelni, csak a barátait nézte, akik kétségbeesetten rohangáltak fel-alá, mert
nem tudtak rajta segíteni.
– Anya… – suttogta Zsanna. – Te ételt
adsz a világnak, és a lányod éhen fog halni…
Lecsukta a szemét. Amikor kinyitotta,
ámulva látta, hogy emberek veszik körül.
„Azért jöttek, hogy megmentsenek!” –
gondolta reménykedve.
Ám az emberek észre sem vették Zsannát.
A vezérük kezében hatalmas husáng volt.
– Újrahasznosító barátaim! – ordította
oda a többieknek. – Most megtisztítjuk a tengerpartot a szeméttől! – Azzal
lesújtott a Metáldisznóra, aki felvisított, és dobozokra hullott.
Zsanna összeszedte minden erejét, és
felkiáltott:
– Ne bántsátok a barátaimat!
– A barátaid? – kérdezte a férfi. –
Hiszen pusztítják a városunkat! A malac fémdobozokkal szórja tele a
földjeinket, a póni elektromos szemetet prüszköl. De a sárkány a legrosszabb:
büdös műanyaggal árasztja el a világot.
– Hiszen azt ti csináljátok – suttogta a
kislány – Ti dobáltok el mindent! Én is eldobáltam…
A férfi nem figyelt rá. Egy intésére a
társai körbekerítették a pónit, és a husáng újra lesújtott. Szegény póni
alkatrészeire hullott. Már csak a Műanyag Sárkány volt életben, aki bátran, bár
remegő lábbal lépett az emberek elé.
– Öljetek meg – mondta –, de utána
segítsetek a kislánynak. Az anyukája tejfölére van szüksége, különben éhen hal.
Kérlek titeket…
Lesújtott a husáng. A sárkány ezernyi
tejfölös dobozra esett szét. Az emberek elkezdték gyűjteni a szemetet, a
kislányra ügyet sem vetettek. Zsanna látta, ahogy a teletömött zsákok
távolodnak. Becsukta a szemét, elbúcsúzott a világtól. Képzeletben a sárkány
karjában feküdt, aki lágyan ringatta, énekelt neki.
Hirtelen valaki homlokon csókolta. Zsanna
erőlködve nyitotta ki a szemét. A Tejfölkirálynő mosolygott rá.
– Hát nem haltam éhen? – kérdezte a
kislány kábultan. – Hol vannak a barátaim? Jaj, hiszen ők… – És keservesen
sírni kezdett.
– Elaludtál az udvaron – mondta
gyöngéden az anyja. – Aztán behoztalak a szobádba. Bocsásd meg, hogy ennyire
elhanyagoltalak. Most már minden másképpen lesz!
– Nem csinálsz több tejfölt? – kérdezte
szipogva Zsanna.
– Dehogynem! Most már segítségem is van.
Gyere csak!
A kislány követte az anyját a konyhába.
Ott egy óriási gép keverte zakatolva a tejfölt, amely kanyargó, műanyag csövön
át folyt egy üstbe. Zsanna eltátotta a száját. Aztán felnevetett, abba se tudta
hagyni. Fel-alá szaladgált, és a gépet simogatta.
Az anyja döbbenten nézte. Mi lelte ezt a
szegény lányt? Talán bizony megbolondult? Ő nem láthatta azt, amit Zsanna igen.
Az átlátszó, kanyargó csövek a Műanyag Sárkányból készültek, a gép fényes burka
a Metálmalacból, a kapcsolótáblán úgy villogtak a gombok, mint az Elektromos
Póni szemei. Zsanna könnye kicsordult a boldogságtól.
Vele voltak a barátai.
