2012. július 14., szombat

Lucifer (első változat)

Kistestvért szerettem volna, de végül cicát kaptam, mert azzal is lehet játszani. Tiszta fekete volt, csak a homlokán virított egy fehér folt.
– Hogy fogod hívni? – kérdezte anya.
Vonogattam a vállam, mert nem jutott eszembe semmi név.
– Azt se tudom, hogy kisfiú vagy kislány.
– Fiú – mondta apám, aki az ajtóban állt, és cigarettázott.
– Akkor hívjad Lucifernek – mondta anyám.
– Azt nem tudom, mit jelent.
– Az az ördög – felelte anyám. – Lucifer az ördög, és ez a macska pont úgy néz ki. A fiúk azok mind kis ördögök úgyis. Az vagy te is.
Így lett a cicából Lucifer, és először nem szerettem, mert az jutott eszembe, hogy kistestvér helyett van. De aztán megkedveltem, mert olyan érdeklődve nézett mindig, mintha meg akarná kérdezni, hogy érzem magam, meg mi volt velem az iskolában. Más úgyse kérdezte, mert a szüleim akkoriban sose értek rá. Ezért hát elmeséltem mindent Lucifernek, aztán rákötöttem egy madzagra egy ceruzát, és azt rángattam előtte, ő pedig kapdosott utána a mancsával. Így játszottuk mindig végig a délutánt.
Már majdnem féléves volt a Lucifer, amikor anya egyszer csak azt mondta:
– Ki kell herélni.
Nem tudtam, hogy mi az a kiherélés, erre anya elmagyarázta, és én úgy megijedtem attól, amit mondott, hogy meg se tudtam szólalni, csak a fejemet ráztam. Apa közben bejött a szobába, és ő is a fejét rázta.
– Nem kell kiherélni. Az egy nagyon kegyetlen dolog.
– Akkor majd elkódorog, és jól agyonverik – így anyám. – Ezek elmennek a világ végére is a lány macskához.
– Hát majd visszajön – mondta apám.
– Ne okoskodjatok – mondta anyám. – Nekem lesz igazam.
És aztán Lucifer tényleg elkódorgott, de ezt csak én vettem észre, mert a szüleim akkor se értek rá. Csak negyedik nap mondta anyám:
– Tudtam, hogy a kurva dög el fog menni.
És sírva is fakadt rögtön, és kiment a szobából.
Aznap este láttam a tévében egy filmet, amiben egy lány azért imádkozott, hogy a szerelme ne haljon meg a háborúban, és akkor én is imádkoztam lefekvés előtt, hogy jöjjön vissza hozzánk a Lucifer. És működött is az ima, csak az volt a baj, hogy nem mondtam, hogy ugyanolyan egészségesen jöjjön vissza, ahogy elment.
Este volt már, elég sötét, amikor Lucifer nyávogását meghallottam. Ott álldogált az ajtó előtt, és először nagyon örültem, de amikor felém indult, láttam, hogy a két mellső lába kifelé görbül, nem is tudott rájuk állni, csak a két hátsóval lökte magát előre. Akkor berohantam apáért, ő is megnézte a Lucifert, és azt mondta, hogy ez a macska biztos napokig jött haza, és hogy valaki jól megrugdosta, úgy törhetett el a lába. És hogy mi vagyunk a hibásak, mert el lett babázva a cica, ő mondta is anyának, hogy ezt így nem szabad. Hogy a Lucifer azt hitte, hogy minden ember olyan jó, mint én, és nagy bizalommal ment oda egy idegenhez, aki aztán belé is rúgott rögtön.
Erre nem tudtam mit felelni, csak elkezdtem sírni, anyám meg üvölteni kezdett apával, hogy miért kell ilyeneket mondani. Apa akkor a karjába vette a cicát, autóba ült, és elvitte a kórházba. Mi pedig anyával addig a konyhában várakoztunk, és anya még jobban sírt, mint én. Csak két óra múlva jött haza apa, és azt mondta, nem sikerült a cicát megmenteni, nagyon sajnálja, és kiment a szobából. Anya utána ment, és hallottam, hogy sokáig kiabálnak egymással, azt gondoltam, a Lucifer miatt, hogy nem vigyáztak rá eléggé. Aztán hirtelen csönd lett, és apa egy nagy bőrönddel lépett ki a szobából. Megállt előttem, és csak nézett.
– Nem szabad sírni – mondta végül, és láttam, hogy elkezd folyni a könnye. Aztán adott két puszit, és kiment az ajtón. Ebben a pillanatban anyám felüvöltött a szobában, de olyan hosszan, mintha nem is akarná abbahagyni, aztán magára csapta az ajtót.
Egy ideig vártam, hogy anya kijön majd a szobából, és akkor beszélgetünk kicsit, de nem jött, úgyhogy megmosakodtam, lefeküdtem az ágyra, és a Luciferen gondolkodtam. Végül elaludtam, és azt álmodtam, hogy délután van, és jókat játszunk a cicával, rángatom előtte a madzagra kötött ceruzát, apa és anya meg az ajtóból néz minket. Aztán arra ébredtem, hogy anya az ágyam szélén ül, és a hajam simogatja.
– Igazad volt – mondtam anyának. – Ki kellett volna herélni, és akkor nem megy el sehova. Akkor még most is itt van velünk.
Anya nem felelt, csak simogatta a hajam nagyon sokáig. Aztán felállt, és én azt hittem, már nem is mond semmit, de az ajtóból még visszafordult.
– Majd lesz egy másik Lucifer.
És kiment a szobából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése