Férfidolog

Micsoda szégyen,
mondta a nagyi.
Ilyet a családban még
sosem, ilyet még senki.
Csak nagyapád meg ne tudja.
Biztosan a sok tévézés,
meg a furcsa barátaid,
akik sose köszönnek.
Le is kell ülnöm,
picit szédülök,
nagyon megvisel.

Ez az, fiam,
mondta nagyapa,
A vér nem válik vízzé.
Én magam is sokat
huncutkodtam,
nagy vagány voltam,
annyi biztos.
Igazi fenegyerek,
híres vagabund,
az iskola réme.
De a nagyinak egy szót se,
mert gyenge a szíve
szegénynek.

Már megint te,
mondta az anyám,
Mit kell még elviselnem?
Minden fiú ilyen? Miért is
nem egy lányt szültem?
Egy pici, aranyos,
dolgos kislányt?
Vehetnék neki cuki ruhát,
meg pillangó formájú
hajcsatot. Azt a kéket.
Tisztára, mint az apád.
Jobb, ha neki el se mondod,
van baja elég.

Csak így tovább, fiam,
mondta apám.
A te korodban én is,
de ez maradjon köztünk.
Aztán máskor ügyesebben,
hogy el ne kapjanak.
És másnak ne mondd el,
mert ebben a családban
csak én értelek meg.
Jól jegyezd meg, fiam:
ez férfidolog.