Leült az érzelmes medve a folyó partjára, és a vizet bámulta.
– Addig fel nem állok innen, míg el nem múlik – gondolta.
És csak ült, és várt. Várt egy évet, kettőt, hármat. Öt év elteltével végre elmosolyodott, és nagy nyögések közepette feltápászkodott.
– Elmúlt – mondta, és halvány mosolyra húzta a száját. Ebben a pillanatban vitorlás lebegett elé a vízen, vörös hajú lány egyensúlyozott rajta, s ügyesen kormányozta a kis lélekvesztőt. Amikor meglátta a medvét a parton, vidáman felé integetett, és tovasiklott.
– A mézes köcsögit neki... – motyogta a medve, és nagy sóhajtások közepette visszaült. – Kezdhetem elölről.
És bámulta tovább a vizet.
És csak ült, és várt. Várt egy évet, kettőt, hármat. Öt év elteltével végre elmosolyodott, és nagy nyögések közepette feltápászkodott.
– Elmúlt – mondta, és halvány mosolyra húzta a száját. Ebben a pillanatban vitorlás lebegett elé a vízen, vörös hajú lány egyensúlyozott rajta, s ügyesen kormányozta a kis lélekvesztőt. Amikor meglátta a medvét a parton, vidáman felé integetett, és tovasiklott.
– A mézes köcsögit neki... – motyogta a medve, és nagy sóhajtások közepette visszaült. – Kezdhetem elölről.
És bámulta tovább a vizet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése