2020. április 23., csütörtök

A műanyag sárkány


Volt egyszer egy kislány, úgy hívták: Zsanna. Nagyon szerette a tejfölt. Éjjel nappal tejfölt akart enni, ezért az anyukája vásárolt egy tehenet, és elkezdett tejfölt készíteni. És olyan jó tejfölt készített, annyira zamatosat és sűrűt, hogy híre ment az egész országban, aztán az egész világon, és a kislány anyukáját azontúl mindenki Tejfölkirálynőnek hívta.
Azt hiszitek, Zsanna örült ennek? Dehogy. Az anyukájának most már alig jutott rá ideje: csak keverte-kavarta a tejfölt, dobozokba öntötte, teherautókra pakolta, és egyre több tehenet vásárolt. Zsanna már annak is örült volna, ha néha jól megszidja az anyukája, ám ő rá se hederített a lányára. Zsanna bedobta kővel az ablakot, kitépte a kert virágait, egész nap a körmét rágta meg az orrát piszkálta – de az anyja észre sem vette. Akkor Zsanna egy éjjel az összes műanyag dobozt elhordta a közeli erdőbe. Másnap az anyukája új dobozokat hozatott. A kislány azokat is elhordta. Egy egész héten át hurcolta a dobozokat az erdőbe, már el se lehetett férni a sok műanyagtól a fák között. De hiába tett meg Zsanna mindent: a tejfölkészítés nem állt le egy pillanatra sem.
Akkor megragadott egy hatalmas konyhakést.
– Nincs más megoldás! – kiáltotta. – Te akartad, anya!
Kiment a késsel a tehenekhez, hogy végezzen velük. De a jószágok olyan szelíden néztek rá, hogy Zsanna nem bántotta őket, inkább belevágta a kést az istálló ajtajába. Aztán egy bödönből addig falta a tejfölt, amíg el nem rontotta a hasát. Kitántorgott a kertbe, lerogyott a fűre, és boldogtalanul bámult fel az égbe.
Így látta meg a sárkányt. Nagy volt és fehér, és ahogy egyre lejjebb ereszkedett, Zsanna csodálkozva állapította meg, hogy tejfölös dobozokból áll: sok ezer tejfölös dobozból. De nem ért rá álmélkodni, mert a sárkány megragadta őt a műanyag karmával, és a magasba emelte. Aztán vitte magával ezer mérföldön át. Zsanna először félt, hogy leesik, de a sárkány erősen tartotta, és amikor megkérte rá, felmászhatott a hátára.
Hét nap és hét éjjel repültek. Akkor elérkeztek egy fortyogó tengerhez, melynek partján, égig érő szeméthegyek között romos házikó állt. A sárkány leszállt a házikó mellé.
– Miért hoztál ide? – kérdezte Zsanna, és befogta az orrát. – Ez a hely rettentő büdös, hiányzik az anyukám, és tejfölelvonási tüneteim vannak. Ha egy hétig nem eszem tejfölt, borzasztó ideges leszek, és olyankor kibírhatatlan vagyok!
A sárkány meghajolt a kislány előtt.
– Te keltettél életre, kis gazdám. Én a szemétből születtem, a sok tejfölös dobozból, amit elhánytál az erdőben. Az emberek nem kedvelnek engem, ezért itt húztam meg magam a barátaimmal.
– Miféle barátaiddal? – kérdezte a kislány.
Alighogy ezt kimondta, elébük toppant egy szutykos malac: csupa konzervdobozból állt, és vidáman röfögött a kislányra.
– Üdvözöllek, kis gazdám! – kurjantotta a malac. – Én vagyok a Kurta Farkú Metáldisznó, a sok eldobott konzervdobozból születtem. Ha akarsz, lovagolhatsz a hátamon!
Megörült ennek a Zsanna, és már majdnem fel is pattant a Metáldisznó hátára, amikor egy lovacska toppant elébe, amely csupa elektromos alkatrészből állt: hangszórókból, vezetékekből, számítógép darabokból.
– Üdvözöllek, kis gazdám! – nyerített a lovacska. – Én vagyok az Elektromos Póni. De nem rázok, ne félj! Az emberek elhajigálják a régi rádiójukat, a törött laptopjukat, hát én azokból születtem. Gyere, inkább az én hátamon lovagolj! Ügyesebb vagyok ennél a szurtos malacnál!
Zsanna egyik új barátját sem akarta megbántani, ezért előbb az Elektromos Póni hátán lovagolt, aztán a Kurta Farkú Metáldisznó hátán. Remek mulatság volt: a tengerparton nyargalásztak, kerülgették a sok szemet. Zsanna talált egy eldobott műanyag csipeszt, azt tette az orrára, így elviselhető volt a szemétbűz.
Amikor lement a nap, végre megpihentek.
– Jó volna vacsorázni! – sóhajtott fel Zsanna.
A többiek bólintottak, és rögvest nekiláttak az evésnek: mindhárman jól befalatoztak az eldobált szemétből, aztán elheveredtek a víz partján. Zsanna azonban nem akart szemetet enni.
– Tejfölt akarok! – kiáltotta. – Adj gyorsan tejfölt, Műanyag Sárkány! Ha nem kapok tejfölt, meghalok!
Ez persze túlzás volt, de Zsanna abban a pillanatban tényleg úgy érezte, hogy tejföl nélkül vége az életének. Térült-fordult a Műanyag Sárkány, elrepült a közeli városba, és hozott egy doboz tejfölt a kislánynak.
– Hiszen ezt az anyukám készítette, a Tejfölkirálynő! – kiáltotta lelkesen Zsanna, és bekebelezte a tejfölt. Aztán fejét a sárkány lábára hajtotta, és elaludt. Álmában az anyukájánál járt, és elújságolta neki, hogy végre talált barátokat, akik játszanak vele. Ám az anyukája oda se figyelt rá, csak keverte a tejfölt.
Másnap folytatták a játékot. Kiderült, hogy az Elektromos Póni kiválóan sakkozik, és jól lehet vele kártyázni is, bár néha csal. Délután a Metáldisznóval társasjátékokat kerestek a szemét között, este pedig a sárkánnyal elrepült a városba egy újabb doboz tejfölért.
Így teltek a napok, nagy boldogságban. Zsanna lassan megszokta a szemétszagot, és egyre jobban megszerette az új barátait. Ám az egyik este hiába repültek el a városba.
– Nagy a baj, kis gazdám! – mondta búsan a sárkány. – Elfogyott a tejföl, amit az anyukád készített. A Tejfölkirálynő abbahagyta a munkát, talán mert búsul utánad.
Zsanna ezt nem nagyon hitte. Megkóstolt egy másfajta tejfölt, ám képtelen volt megenni, nem ízlett neki. Sőt: bármi mást is képtelen volt megenni, hiába hordta elé a finomságokat a Műanyag Sárkány. Így hát Zsanna éhezni kezdett. Először nem törődött vele, elfoglalta magát játékkal, este pedig korán lefeküdt. Ilyenkor a sárkány hatalmas mancsaiba vette, énekelt neki, és álomba ringatta. Később Zsannának már nem volt ereje napközben játszani. És eljött a reggel, amikor már nem tudott felkelni, csak a barátait nézte, akik kétségbeesetten rohangáltak fel-alá, mert nem tudtak rajta segíteni.
– Anya… – suttogta Zsanna. – Te ételt adsz a világnak, és a lányod éhen fog halni…
Lecsukta a szemét. Amikor kinyitotta, ámulva látta, hogy emberek veszik körül.
„Azért jöttek, hogy megmentsenek!” – gondolta reménykedve.
Ám az emberek észre sem vették Zsannát. A vezérük kezében hatalmas husáng volt.
– Újrahasznosító barátaim! – ordította oda a többieknek. – Most megtisztítjuk a tengerpartot a szeméttől! – Azzal lesújtott a Metáldisznóra, aki felvisított, és dobozokra hullott.
Zsanna összeszedte minden erejét, és felkiáltott:
– Ne bántsátok a barátaimat!
– A barátaid? – kérdezte a férfi. – Hiszen pusztítják a városunkat! A malac fémdobozokkal szórja tele a földjeinket, a póni elektromos szemetet prüszköl. De a sárkány a legrosszabb: büdös műanyaggal árasztja el a világot.
– Hiszen azt ti csináljátok – suttogta a kislány – Ti dobáltok el mindent! Én is eldobáltam…
A férfi nem figyelt rá. Egy intésére a társai körbekerítették a pónit, és a husáng újra lesújtott. Szegény póni alkatrészeire hullott. Már csak a Műanyag Sárkány volt életben, aki bátran, bár remegő lábbal lépett az emberek elé.
– Öljetek meg – mondta –, de utána segítsetek a kislánynak. Az anyukája tejfölére van szüksége, különben éhen hal. Kérlek titeket…
Lesújtott a husáng. A sárkány ezernyi tejfölös dobozra esett szét. Az emberek elkezdték gyűjteni a szemetet, a kislányra ügyet sem vetettek. Zsanna látta, ahogy a teletömött zsákok távolodnak. Becsukta a szemét, elbúcsúzott a világtól. Képzeletben a sárkány karjában feküdt, aki lágyan ringatta, énekelt neki.
Hirtelen valaki homlokon csókolta. Zsanna erőlködve nyitotta ki a szemét. A Tejfölkirálynő mosolygott rá.
– Hát nem haltam éhen? – kérdezte a kislány kábultan. – Hol vannak a barátaim? Jaj, hiszen ők… – És keservesen sírni kezdett.
– Elaludtál az udvaron – mondta gyöngéden az anyja. – Aztán behoztalak a szobádba. Bocsásd meg, hogy ennyire elhanyagoltalak. Most már minden másképpen lesz!
– Nem csinálsz több tejfölt? – kérdezte szipogva Zsanna.
– Dehogynem! Most már segítségem is van. Gyere csak!
A kislány követte az anyját a konyhába. Ott egy óriási gép keverte zakatolva a tejfölt, amely kanyargó, műanyag csövön át folyt egy üstbe. Zsanna eltátotta a száját. Aztán felnevetett, abba se tudta hagyni. Fel-alá szaladgált, és a gépet simogatta.
Az anyja döbbenten nézte. Mi lelte ezt a szegény lányt? Talán bizony megbolondult? Ő nem láthatta azt, amit Zsanna igen. Az átlátszó, kanyargó csövek a Műanyag Sárkányból készültek, a gép fényes burka a Metálmalacból, a kapcsolótáblán úgy villogtak a gombok, mint az Elektromos Póni szemei. Zsanna könnye kicsordult a boldogságtól.
Vele voltak a barátai.