Csipke elszalad

Csipkerózsika kinyitotta a szemét, és meglátta a királyfit, aki az imént megcsókolta. Jóképű volt, de nem éppen Csipke esete, ő a markánsabb arcúakat jobban szerette. És amikor a királyfi megszólalt, a hangja se tetszett neki, meg valahogy az egész ember olyan finomkodó volt, olyan nőies. De azért Csipke mosolygott, tudta, mi illik, s bólogatott, hogy milyen szép esküvőjük lesz őnekik. Akkor a királyfi felnevetett, és a lánynak borsódzni kezdett a háta.
– Figyeljél, hősöm, én most kiruccannék az illemhelyiségbe egy pillanatra, mert mindjárt baj lesz – mondta angyali mosollyal, és csinos hátsóját ringatva az ajtóhoz ment. Aztán amikor kilépett az előszobába, illa berek, nádak, erek, futott, ahogy csak erejéből tellett. Átvágott sövényen, csalitoson, végig az úton, amit a derék királyfi vágott éles kardjával, hogy őt megmenthesse. Csak mikor már a tüdeje majd kiugrott a szexi dekoltázsából, akkor fékezett, s zihálva egy kerítésnek támaszkodott.

– Volt egy kis lelkifurim – mesélte később, úgy három év múlva a férjének, amikor éppen szeretkezés után nézték a tévét. – De hát nem tetszett, na, az a nyálas képe. Megmentett, én tudom, meg úgy illett volna, de nem lehet parancsra szeretni. Mert ez a hülye szív ilyen, hát tudod, na.
A férje nem felelt, csak egyik kezét asszonykája keblére helyezte, a másikkal meg csatornát váltott.