Lütyő királyfi (első változat)

Lampion király rajongott a hármas számért. Minden nap háromszor három órát aludt, ebédre mindig három fogást evett, még a trónszék negyedik lábát is lefűrészelte, mert csak így tudott rajta jókedvűen uralkodni. Királyi palástján a harminchármas szám díszelgett, mivel ő volt a birodalom harmincharmadik uralkodója. Miután elvette a csodaszép háromnevű Hanna Manna Anna királykisasszonyt, természetesnek tartotta, hogy három gyermekük lesz. Nagyon örült, amikor házassága harmadik évében született egy fia, de aztán nem született több gyermeke sem három, sem háromszor három év múlva. A király három napig búslakodott, aztán megvonta a vállát, és azt mondta a feleségének:

– Igaz, hogy csak egy fiunk van, na de ő a legszebb gyerek a világon.

– Igen – mondta mosolyogva a királyné. – Meg a legokosabb is.

Lampion király és Hanna Manna Anna királyné boldogan nevettek egymásra a világ legokosabb és legszebb gyermeke felett.

Lütyő királyfi valóban nem volt csúnya, de azért olyan szépnek se lehetett nevezni. Butának sem látszott, de nagyon okosnak sem. Az apja nem ért rá foglalkozni vele, éppen akkor kezdett dolgozni a hármas számról szóló könyvén, ezért az anyukája nevelte. Vett neki építőkockát, és Lütyő szeretett is vele játszani, de nem volt túl ügyes, minden összedőlt, amit épített. Aztán a királyné hintalovat vásárolt neki, amin a királyfi sokat lovagolt, míg egyszer le nem esett róla. Az anyukája borogatta a lábát, aztán könyveket adott a kezébe, ezeket Lütyő összefirkálta piros zsírkrétával, és kihajigálta az ablakon. Az ablakot egyébként nagyon szerette, főleg kinézni rajta a kertbe.

Amikor tizenkét éves lett, behívatta a király Lütyőt a trónterembe.

– Mondd csak, édes fiam. Mi akarsz te lenni, ha nagy leszel?

A királyfi eddig nem gondolt arra, hogy ő egyszer tényleg nagy lesz, ezért a kérdésen alaposan elcsodálkozott. Aztán vállat vont.

– Hát király, mint édesapám.

Lampion király felemelte az ujját.

– Az nem úgy van. Nálunk az a szokás, hogy a királynak van valami mestersége. Én például okleveles fejszámoló vagyok. Úgyhogy gondolkodj még három napot. És hármat kopogj, ha be akarsz jönni.

Lütyő királyfinak három nap múlva sem volt ötlete, és három hónap múlva sem. Ha bajban volt, mindig az anyukája segített neki, de a királyné egy tavaszi napon váratlanul ágynak esett, és négy nappal később meghalt. Senki sem maradt, aki Lütyő királyfinak tanácsot tudott volna adni. Ettől kezdve nem szólt senkihez, csak ült az ablakban, és nézett rajta kifelé.

Lampion király három hónapig nem hagyta el királyi várat, háromnaponta evett valamit, és hogy bánatát feledje, éjjel-nappal a hármas számról szóló könyve harmadik fejezetén dolgozott. Végül dühében a földhöz csapta a vaskos kéziratot, és behívatta a királyfit.

– Még három évet kapsz tőlem – mondta neki. – Addig barangold be a birodalmam.

Lütyő királyfi vándorútra indult, és pontban három év múlva visszatért. Addigra már bajsza serkent, haja a vállát verdeste. A király viszont még mindig a harmadik fejezeten dolgozott.

– Alaposan körülnéztem az országban – újságolta Lütyő az apjának. – De kedvemre való szakmát sehol se találtam. Nem találtak fel olyan munkát, amit én szívesen végeznék.

Dühös lett erre a király. Leakasztotta a falról a nagy sárkánykaszaboló kardot, és a fia kezébe nyomta.

– Akkor pedig hős leszel! Azoknak semmihez se kell érteni, csak a kardot kell tudni forgatni. Ahhoz meg minden királyfi ért.

Lütyő csak pislogott, mert ő egyáltalán nem tudott vívni meg harcias lenni, csak ezt az apja sosem vette észre, mert mindig a hármas számmal volt elfoglalva. De hát mit tehetett: felkötötte a kardot, és elindult hőstettet végrehajtani.

Úgy döntött, a hétfejű sárkányhoz megy, annál mindig akad valami nőszemély, akit ki lehet szabadítani. Így is lett. Odaért a barlanghoz, és rögtön meglátta a királylányt. Nyugágyon feküdt a barlang előtt, csokit majszolt, és olvasgatott.

– Nem éppen a legszebb királylány – gondolta Lütyő királyfi. – Elég kövér meg kócos, de azért megmenteni jó lesz.

Odaosont a lányhoz, és azt mondta neki:

– Gyere velem. Megmentelek a sárkánytól.

Felnézett rá a királylány, a szájába tömött még egy fél csokit, aztán megrázta a fejét.

– Hagyjál engem békébe. Dehogy megyek én veled.

– Nem te vagy a királylány, akit elrabolt a sárkány? – csodálkozott a királyfi.

– Elrabolt, igen – bólintott a lány. – De aztán… hogy is mondjam… kialakult köztünk egy érzelmi kötődés. Úgyhogy most együtt élünk. Ősszel lesz az esküvő.

Nagyot nézett a királyfi, erre aztán nem számított. Hát hogyan vágjon ő el a kardjával egy érzelmi kötődést? Ahogy így töprenkedett, kinyílt a barlang vaspántos ajtaja, és kilépett rajta a sárkány házi papucsban és halványzöld köntösben.

– Picike tündérkém – fordult a kövér királylányhoz –, nem jössz be kicsit hozzám? Pirítottam neked finom gesztenyét.

A királylány válasz helyett a királyfira mutatott.

– Haza akar vinni.

A sárkány mind a hét fejével Lütyő királyfira nézett, aztán sorra hetet sóhajtott.

– Munka… már megint munka. – Megropogtatta óriási ujjait, papucsában kicsit botladozva odatotyogott a királyfihoz, és lángot fújt rá. Fáradt volt a sárkány, ezért a királyfi éppen csak megperzselődött. Vállat vont, megtörölte a kormos képét, aztán csak álldogált tovább, nem mozdult.

– Fura egy szerzet vagy – mondta a sárkány. – Nem futsz el? Ha még egyet fújok, megsülsz.

– Minek futnék? Nincs kedvem hazamenni. Otthon majd jól kikapok, mert hősnek sem vagyok jó. Nem vagyok én jó semmire. Fújj csak rám nyugodtan még egyet.

Erre már a királylány is kimászott a nyugágyból, és kíváncsian méregette a jövevényt. A királyfi elmesélte, hogy ő, úgy látszik, haszontalannak született, süsse meg őt a sárkány, ha akarja, meg is eheti, ha éhes. A királylány meg a sárkány erre aztán úgy megsajnálták szegény Lütyőt, hogy behívták a barlangba, megkínálták csokival meg pirított gesztenyével, aztán útjára bocsátották.

Amikor Lampion király látta, hogy a fia levágott sárkányfejek és királykisasszony nélkül tér haza, nagyon elszomorodott. Éppen a háromlábú trónszéken ült, és egy háromlábú macskát simogatott, akit az árokparton talált.

– Hány feje volt a sárkánynak? – kérdezte reménykedve. – Remélem, hogy három. Ez kicsit jobb kedvre derítene.

– Szabályos hétfejű volt.

Lampion király le volt sújtva.

– Semmihez se értesz. Akkor hát mihez fogsz kezdeni az életben? – És ebben a pillanatban eszébe jutott, hogy létezik valami a világon, amihez tényleg nem kell semmi szakértelem. – Megvan! – kiáltotta. – Nőcsábász leszel. Varratok neked egy szép ruhát, aztán majd járod az országot, és elcsábítod a lányokat. Egy ilyen szépfiúnak ez nem fog nehezére esni.

Az udvari szabó nőszédítő ruhát varrt a királyfinak, aztán a király megsúgta neki a három legszebb csábító mondatot, amit ismert, és útnak eresztette.

Lütyő inkább érezte magát bohócnak a színes gúnyában, mint csábítónak, de azt gondolta, hátha tényleg ez az munka, amire született. Alig lépett ki a kapun, amikor meglátott egy fiatal parasztlányt, aki éppen vizet hozott a kútról. Olyan helyre fehérnép volt, hogy a királyfi rögtön kedvet kapott a csábításhoz.

– Igazi hétszépség vagy – mondta. – Hétfőtől vasárnapig gyönyörű!

De a lány rá se nézett, csak ment tovább.

– Sose láttam még sétáló virágszálat – folytatta a széptevést. Erre aztán a lány rohanni kezdett, de nem a királyfi felé, hanem ellenkező irányba. Lütyő is a nyakába szedte a lábát.

– Az előbb beláttam ám a szoknyád alá! – kiáltotta. Ezt a bókot nem az apjától tanulta, ez csak igaz volt, mert tényleg belátott.

Na, erre megfordult a lány, és a vödör vizet Lütyő fejére zúdította. És amikor látta, milyen arcot vág a királyfi, kacagni kezdett, csak úgy gurult belőle elő a nevetést. A csuromvíz királyfi nézte a nevető lányt, lassan fülig vörösödött, és ő is elmosolyodott.

Alig fél óra múlva hármat kopogott Lütyő királyfi a trónterem ajtaján.

– Hát ez meg mi? – kérdezte döbbenten a király, amikor meglátta a vizes királyfit, aki egy lánnyal érkezett kézen fogva.

– Lujza meg én összeházasodunk – újságolta a királyfi, és a lány szemérmesen mosolygott mellette.

– De hát… – Lampion király alig jutott szóhoz. – Azt hittem, hogy nőcsábász leszel.

– Igen. Az is voltam. Eddig tartott – mondta a királyfi.

– Legalább három lányt elcsábíthattál volna – morgott a király. – Vagyis inkább harminchármat. Vagy kipróbálhattál volna egy harmadik szakmát. – Aztán vállat vont. – Hát jó. Legyen. – És boldogtalanul nézett maga elé.

Három nap múlva megtartották a lakodalmat, háromszázharminchárom malacot sütöttek meg, és három hétig tartott a vigasság. Három hónap múlva Lujza bejelentette, hogy terhes, és háromszor három hónap múlva Lampion király éppen a három kedvenc könyvét olvasta egyszerre, amikor Lütyő királyfi hármat kopogott az ajtaján.

– Hármas ikrek – mondta boldogan Lütyő királyfi, ahogy a trónterembe lépett.

Lampion királynak nagyot dobbant a szíve, aztán még egyet és még egy harmadik nagyot. Először nézett büszkén a fiára, mióta megszületett.

– Na végre – mondta, és a szemét törölgette. – A világ rendje helyre állt. Most már élhettek boldogan, amíg meg nem haltok. Pontosan háromszor harminchárom éves korotokig.

És pontosan így is lett.