Valóságelkerülők, pótcselekvők, illúziókergetők a Körbe K figurái is, akiket
Dóka Péter fazonírozott át a Körmagyarból, amit Kornis Mihály fazonírozott át
Arthur Schnitzler Körtánc (Reigen) című darabjából. A két utóbbi tabukat
döntögetett. Az eredetinek (1896) erkölcsi, a Kornis-változatnak (1989)
politikai pikantériája volt. Schnitzler a szexuális aktus társadalmi
osztályokat átlépő promiszkuitását ábrázolta, amikor erről még nemigen lehetett
beszélni a színházban, Kornis a Kádár-rendszer felbomló hatalmi
promiszkuitásának vetületét mutatta meg a szétzilált morális viszonyokban,
amikor erről már kockázatmentesebben lehetett beszélni a színházban.
Felkavaróvá akkor tud lenni minden új színpadi változat, ha hozzáigazítják a
közvetlen valósághoz, ellenkező esetben bezápul, mint a 2007-es sikertelen
Kornis-felújítás a Pesti Színházban.
A fiatal, áttelepül marosvásárhelyi színészekből alakult Lakmusz Csoport magáévá tette az anyagot, meg is őrizte, tovább is írta, helyhez, időhöz, mentalitáshoz kötötte, de nem akarta vele megrengetni a világot, ami bölcsességre és stílusérzékenységre vall. Megmaradtak az eredeti láncszex pillérei, csupán árnyalatnyit változott a résztvevők társadalmi profilja és szexuális háttérmotivációja, egyetlen pont, a biztonsági őr és a diák együttlétének kivételével, amely egyébként a az előadás egyik legfinomabb, szinte szubtilis epizódja; a Tóth Máté alakította erőteljes karakter hirtelen gyöngédsége az apja sugallta férfiasságigénynek görcsösen megfelelni akaró, Horváth András megszemélyesítette fiú iránt (akinek majd a Fekete Réka-Thália játszotta, ellenállhatatlanul professzionális és érzéki feleség kielégítésével sikerül hoznia a várt teljesítményt), a helyzet optimális megoldása. A lánc végig szépen, emberileg hitelesen kapcsolódik. A feleség kierőszakolt aktusa következik Orbók Áron szenvtelen, elhidegült, tipikus férjfigurájával, aki hagyományos macsó sármját veti be Gergely Katalin készségesen és rutinosan álnaiv fruskájával szemben, ő viszont fejlett csábtechnikáját érvényesíti Csillag Botond nagyképű, nárcisztikus írójának partnereként. Az utóbbi Koncz Andrea sorozatszerepek helyett valódi, színpadi munkára vágyó színésznőjétől szorul ajnározásra, őt később Fekete Zsolt államtitkára zsarolja, még a színházbezárást is kilátásba helyezve, mígnem a lány az utált szolgáltatás végeztével úgy dönt, hogy ilyen áron mégsem kell a karrier. A tudatalattijáról részegen is árulkodó államtitkár Kovács Anni ábrándos, csak egy kis romantikára vágyó utcalányának az ágyában ébred, aki az első jelenetben tiszta szívből ment el a mogorva biztonsági őrrel – így zárul be a lánc.
Érzékeny, színészcentrikus és helyspecifikus minimálszínház a Körbe K – a vándorelőadást a Fogasházban láttam –, amelyet a rendező Tóth András biztos kézzel és kiváló ízléssel fog össze. A jelenetezést eredetien oldja meg: a színészek kispadon ülnek az első sor előtt, és kézből adogatják egymásnak a szükséges kellékeket. Az epizódokat bravúros közjátékok – román nyelvű főzőcskeshow, ironikus pantomim, szex- és médiaparódia – kötik össze, amelyek aláhúzzák az alapgondolatot: az alkalmi egymásba kapaszkodásokat mint menekülést az áporodott realitás elől. Nem az első eset, hogy a halálra ítélt független színház jobbat alkot a magyar teátrum hivatalos urainál.
A fiatal, áttelepül marosvásárhelyi színészekből alakult Lakmusz Csoport magáévá tette az anyagot, meg is őrizte, tovább is írta, helyhez, időhöz, mentalitáshoz kötötte, de nem akarta vele megrengetni a világot, ami bölcsességre és stílusérzékenységre vall. Megmaradtak az eredeti láncszex pillérei, csupán árnyalatnyit változott a résztvevők társadalmi profilja és szexuális háttérmotivációja, egyetlen pont, a biztonsági őr és a diák együttlétének kivételével, amely egyébként a az előadás egyik legfinomabb, szinte szubtilis epizódja; a Tóth Máté alakította erőteljes karakter hirtelen gyöngédsége az apja sugallta férfiasságigénynek görcsösen megfelelni akaró, Horváth András megszemélyesítette fiú iránt (akinek majd a Fekete Réka-Thália játszotta, ellenállhatatlanul professzionális és érzéki feleség kielégítésével sikerül hoznia a várt teljesítményt), a helyzet optimális megoldása. A lánc végig szépen, emberileg hitelesen kapcsolódik. A feleség kierőszakolt aktusa következik Orbók Áron szenvtelen, elhidegült, tipikus férjfigurájával, aki hagyományos macsó sármját veti be Gergely Katalin készségesen és rutinosan álnaiv fruskájával szemben, ő viszont fejlett csábtechnikáját érvényesíti Csillag Botond nagyképű, nárcisztikus írójának partnereként. Az utóbbi Koncz Andrea sorozatszerepek helyett valódi, színpadi munkára vágyó színésznőjétől szorul ajnározásra, őt később Fekete Zsolt államtitkára zsarolja, még a színházbezárást is kilátásba helyezve, mígnem a lány az utált szolgáltatás végeztével úgy dönt, hogy ilyen áron mégsem kell a karrier. A tudatalattijáról részegen is árulkodó államtitkár Kovács Anni ábrándos, csak egy kis romantikára vágyó utcalányának az ágyában ébred, aki az első jelenetben tiszta szívből ment el a mogorva biztonsági őrrel – így zárul be a lánc.
Érzékeny, színészcentrikus és helyspecifikus minimálszínház a Körbe K – a vándorelőadást a Fogasházban láttam –, amelyet a rendező Tóth András biztos kézzel és kiváló ízléssel fog össze. A jelenetezést eredetien oldja meg: a színészek kispadon ülnek az első sor előtt, és kézből adogatják egymásnak a szükséges kellékeket. Az epizódokat bravúros közjátékok – román nyelvű főzőcskeshow, ironikus pantomim, szex- és médiaparódia – kötik össze, amelyek aláhúzzák az alapgondolatot: az alkalmi egymásba kapaszkodásokat mint menekülést az áporodott realitás elől. Nem az első eset, hogy a halálra ítélt független színház jobbat alkot a magyar teátrum hivatalos urainál.
ÉLET ÉS IRODALOM, 2012.
május 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése